2012. febr. 3.

Egy kevésbé félelmetes horror?

Dorama/ Horror??

Pár napja történt, hogy megáldott minket egy Isteni csoda, vagy a szerencse a mi kezünkre játszott, vagy nem tudom, de az a lényeg, hogy elmaradt az utolsó óránk. Igaz, hogy csak egy osztályfőnöki volt, de hát akkor is mennyire jó már!! *-* Első utunk egy közeli édességboltba vezetett, ahol nagyon olcsó minden (megint az Isteni csoda?? o__o). Természetesen Natsuki és Nao-chan (Pici-chan már megfenyegetett, hogy ne hívjam így, ezért mostantól az ágyam alatt tanyázó porcica életére esküszöm, hogy ezentúl Naonak hívom.. :DD  ), tartott velem. Vagyis inkább mi mentünk Nao-channal, ugyanis hozzá mentünk eredetileg Doramát nézni..a végén az Átkot néztük meg, de erről később. Szóval föltankoltunk rendesen minden mi jóval, vettünk karamellás cukrot, és még magamnak egy 15Ft-os nyalókát (olyan is volt...), chipset meg valami kekszet aminek a közepén csokis krém volt. Nyamm-nyamm ^___^ Szóval útra kerekedtünk, és Nao szivárványszínű lakása felé vettük az irányt. Saját bevallása szerint olyan mintha lefosta volna egy csillámpóni... o___o Nekem már problémáim  akadtak az ajtó becsukásával is, de körülbelül a harmadik próbálkozásra sikerrel jártam :DD Elindultunk felfelé a lépcsőn, Nao gondolta gonosz lesz egy kicsit, és megbosszulja, hogy sokszor Pici-channak hívtam, és a harmadik lépcsőforduló után (amikor már megvoltam halva, de tényleg), gondolta még elindul felfelé. Már majdnem követtem is, de hála Istennek Natsuki már járt nála korábban és felvilágosított, hogy a jó emeleten járunk.Nagyon helyes ki lakása van, két szoba fürdő, konyha, minden amit belehet suvasztani egy belvárosi társas házba. Először is kiszúrtam az erkélyt (tudniillik falusi vagyok és nem emeletes a házunk ), Mika-chan megrohamozza Nao-t, hogy: ERKÉLY, ERKÉLY, ERKÉLY!!! ~szivárványhányáss~ Drága barátnőm, teljesítette kívánságom, bár némi problémák adódtak a redőny felhúzásával, vagyis igazából a lehúzásával.. De megoldottam a helyzetet.. :DD Kimentünk, és próbáltuk magunkra hívni az alattunk elsétáló emberek figyelmét, kevés sikerrel....


Natsuki az édességbolt előtt :DD


Körömrágás, avagy miért ilyen cuki a szellemcsaj??

Első elgondolásunk szerint mi Doramát néztünk volna. Nao-chan laptopja nem a legújabb modell és kell neki egy kis idő míg bemelegszik. Így hát míg az gép töltődik, beraktunk egy horrort. Az Átkot. Natsukiék már az előszónál beijedtek, és nem engedték, hogy lehúzzam a redőnyt.. Elkezdődött a film az első egynéhány percben máris felrántott egy nőt az egyik szellem a padlásra... Natsukival együtt kuporogtunk Nao öccsének ágyán, míg ő nem messze a sajátján, még mindig a laptoppal szenvedett x33 Nemsokára ijesztő rész következett. Tapintani lehetett a feszültséget és éreztük, hogy hamarosan rossz dolog, fog történni.. ÉS MEGJELENT A SZELLEMCSAJ!!! Erre Nao azt hitte, majd biztos megijedünk (ő már látta a filmet), de sajnos csalódást okoztunk neki ugyanis Natsu-channal egyszerre vonyítottuk fel hogy: DE CUKÍÍÍÍÍ ~ x33 Drágalátos fiacskája már sokkal ijesztőbb volt amikor egy felnőtt férfi hangján mutatkozott be az egyik szerencsétlen (szőke) nőnek. Azóta is mély hangon mondogatjuk, hogy: TOSHIO!!! ~ :OOOO Azért mi sem vagyunk kősziklák rendesen fostunk is de próbáltunk komédiát csinálni a filmből. Ez Naonak és nekem profin ment amikor az egyik pasassal jött szembe egy félholt csajszi, vércsíkot húzva maga után.. Erre felkiáltok: Menstruáálll ~ xD Mikor a csóri megkérdezte tőle, hogy mi a baja erre Nao-chanunk: Elfogyott a tampon!! >___<"" A vége nem volt már annyira vicces, ugyanis ennek a nőnek hiányzott az állkapcsa amit megtaláltak már korábban a szellemek házának padlásán.. és hát majdnem kiesett a nyelve.. Volt minden sikítás, röhögés, zabálás, Sailor Moon nézés o___o Natsuki közben próbált japánul tanulni, kevés sikerrel.. Elkezdtük a második részt is nézni, de körülbelül a negyedééig jutottunk, ugyanis nekem ment a buszom Natsunak pedig edzése volt..




 Natsuval, és egy bujtatott Dir En Grey poszter.. :D



 Nao-channak túl ijesztő volt a film.. xD



 Naoval ^___^



 Natsuki a technikai zseni elindítja a második részt xDD


Nao küzd a laptoppal..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése